kedd, március 04, 2008

Az extraprofit elmaradása

Mostanában egy két lábon vánszorgó Jogi Esetek vagyok. Valahogy így alakult, biztos a sorsomba van írva, amiben nem hiszek, de jobban hangzik, mintha azt mondom, hogy úgy egy éve meglepően sokan néznek hülyének. Lassan a világ elé kell tárnom jogi vesszőfutásaim részleteit. Csak azért, mert tanulságosak. Idegesítőek. Tipikusnak mondható, bár elég pitiáner a T-onlie eset. Nézzük:

"Tisztelt T-online, Alulírott Andrassew (Andrasev) Iván Tahitótfalu (...) ügyfél azonosító: (...), sokéves előfizetés után a mai nappal elköltözés miatt lemondom Internet előfizetésemet.
Az Ügyfélszolgálaton érdeklődtem ennek módjáról, azt az információt kaptam, hogy ennek van egy formanyomtatványa, azt azonban nem találtam meg, így kénytelen vagyok ezt a formát választani.
Az Ügyfélszolgálat arról is tájékoztatott, hogy a lemondáskor 35 ezer forintot kell fizetnem, mert egyéves hűségnyilatkozatom van Optimum díjcsomaggal. Ezzel szemben az az igazság, hogy nekem semmiféle hűségnyilatkozatom nincs. Néhány hete bementem a szentendrei T-online irodába, és kértem egy megoldást, hogy az eddigi 11424 ezer forintos díj mérséklődjön. Kifejezetten ragaszkodtam ahhoz, hogy ne legyen hűségnyilatkozat, hiszen tudtam, hogy néhány hét vagy hónap múlva elköltözöm. Megállapodtunk, 8 ezer-valahányszáz forintos Optimum-díjcsomagban, és természetesen nem írtam alá semmiféle hűségnyilatkozatot. Hogy miképpen lett ebből ötezer-valahányszáz forintos egyéves hűségnyilatkozatos Optimum, azt nem tudom, de én biztosan nem fogok 35 ezer forintot fizetni az előfizetés megszüntetésével.
Kérem ügyem mihamarabbi rendezését, annál is inkább, mert az előfizetéshez tartozó (...)-es telefonvonalat is szüneteltetem a T-com-mal."

Ezt 2007.december 27.-én írtam. Néhány nap múlva fölhívtak, hogy megkapták, köszönik, vizsgálják. Mármint azt, hogy volt-e hűségnyilatkozat. Én tudtam, hogy nem volt, ők udvariasan bár, de nem voltak erről meggyőződve. Az ügyintéző jelezte, hogy harminc nap alatt kivizsgálják. Én meg azt jeleztem, hogy nem vagyok attól boldog, hogy a T-Online vizsgálóinak kegyelmére vagyok bízva, noha pontosan tudom, hogy nem írtam alá hűségnyilatkozatot.

Telt-múlt az idő, néha telefonáltam, néha ők hívtak, kedélyesen elbeszélgettünk. Például arról, hogy nem fogom befizetni az ötezer valahányszáz forintos számlát, amit küldtek, mert azzal elismerném, hogy van egyéves hűségnyilatkozatom, hanem csak egy nyolcezerrel kezdődőt vagyok hajlandó befizetni, ha elsőre hülyén is hangzik.
Persze egy hónap után sem találták az aláírásomat, de azért még egy fél hónapig vizsgálgatták az ügyet.
Végülis február 21.-én kaptam egy levelet:

"Tisztelt Andrassew Iván Úr!
Társaságunkhoz érkezett megkeresésével kapcsolatban az alábbiakban tájékoztatom.
Nyilvántartásunkat, kiállított számláinkat, valamint a benyújtott számlareklamációt figyelembe véve a szükséges korrekciót az Ön folyószámláján elkészítettem. A jóváírást a mellékelt számla tartalmazza.
Társaságunk az ADSL szolgáltatásának megszüntetéséért szerződésbontási díjat nem számláz.
Türelmét köszönöm, remélem, reklamációját megelégedésére rendeztem."
STB.

Nem írom ide annak az úrnak a nevét, aki ezt aláírta, mert ő nyilván tisztességgel végezte a dolgát, és formalevelet küldött nekem.
Abból azonban hiányolok valamit. A türelmemet köszöni, ami szép, de nem kér elnézést.
Azért, mert a T-Online nem hitte el nekem - aki egy idősödő, némi köztiszteletnek (is) örvendő ember vagyok -, hogy igazat mondtam, amikor azt állítottam, hogy nem írtam alá hűségnyilatkozatot. Ha nagyon akarom, ezzel csorbult a becsületem. Megrongálták az önbecsülésemet. Hazudni nem szoktam. Értelmetlen is lett volna, hiszen, ha aláírtam, akkor van nyoma.
Nem kér elnézést azért, mert a T-Online szervezete valahol hibázott. Bejegyeztek a nevem mellé valamit, ami nem volt igaz. Nem mondom, hogy ezt a munkatársuk készakarva tette, de megtette, és ezzel engem kellemetlen helyzetbe hozott. Semmi baj, van ilyen, én is hibázom minden nap, de akkor oda kell írni, hogy hibáztunk, valamit félreértettünk, elnézést.
Ennyi. És akkor helyreáll a rend. A bizalom. Az én jó hírnevem után a vállalaté is. Legalább bennem. Már csak azért is érdekük lenne, mert akkor ezt is mesélném róluk.
Ha én lennék a T-Online vezére, nagyon adnék az ilyesmire, sőt talán még arra is áldoznék, hogy valami csekélységgel meglepjem a meggyanúsított, megbántott ügyfelet, de ez már csakugyan nem várható el. Nyilván más iskolába jártunk, más nevelést kaptunk. Én hiszek abban, hogy bármilyen szolgáltatás - még akkor is, ha az látszólag személytelen - az emberek közti legmagasabb szintű kommunikáció. A kölcsönös megbecsülés jó komfortérzetet teremt, ami a végén még pénzzé is fajulhat, extraprofittá. Ez éltetne egy emberségesebb kapitalizmust, ha találnánk hozzá társakat.


5 megjegyzés:

  1. írd meg a Tékozló Homárnak. de tényleg.
    david

    VálaszTörlés
  2. Orbán Viktor APEH vagyonosodási vizsgálatot kapott. Az APEH elnöke nem Simicska Lajos. Kiderült: Orbánnak visszajár 135 ezer forint.
    Ebből mire következtessünk?

    VálaszTörlés
  3. Arra, hogy Orbán Viktor becsületes ember.

    VálaszTörlés
  4. Türelmedet köszöni, reméli meg vagy elégedve. Senki nem sértett meg, a dolgot rendezték, nem esett folt a becsületeden. Nem vársz el túl sokat?

    VálaszTörlés
  5. Ha én azt mondom, hogy nem volt hűségnyilatkozat, akkor nem volt. Ha hetekig vizsgálják, hogy hazudtam-e, akkor azt én sértőnek találom. Becsületsértőnek. Lehet, hogy érzékeny vagyok, túl sokat várok egy olyan cégtől, amelyiknek olyan 150 ezret fizettem évente.

    VálaszTörlés