kedd, október 03, 2006

Föltéve, hogy Orbán is


Kaptam egy levelet ma, kedden, ami nyilván holnapra, szerdára vonatkozik:

„Csendes baloldali szolidaritás holnap 5-től a Vörösmarty téren. Ne hagyjuk cserben őket. Küldd tovább.”

Én ugyan nem tudok elmenni, mert gyerekkel nem mehetek, de lélekben ott leszek. Bár – fura módon – nem értek egyet magammal. Talán még korai utcára, térre vonulni. Hagyni kell, hogy a jobboldal belefőjön a saját, szar és húgyszagú levébe a Kossuth téren. Orbán az ultimátumával kiírta magát demokrácia könyvéből, ahogy az Gyurcsányra zsolozmázza ő és a csapata. A köztársasági elnöknek most az lenne az erkölcsi, sőt, talán alkotmányos kötelessége, hogy Orbánt szólítsa föl a politikai életből való végleges távozásra. Egyébként ez tárgyalási alap lehetne Gyurcsány távozásának előkészítéséhez. Sajnálnám, mert nem látom, aki a helyébe léphetne, és végigvinné az állam rendbetételét, de be kell látni, hogy egy ember életét sem éri meg az, hogy ő a helyén maradjon. Föltéve, hogy Orbán is takarodik. Ezzel bebizonyíthatná, hogy a haza érdekében bármire képes. Egyébként be kell látni, hogy Gyurcsány is hibás a kialakult helyzetért. Nem azért, mert hazudott – mert ez hülyeség -, nem azért, mert nem kormányzott – ez is baromság -, hanem azért, mert nem találta meg azt a formát, amivel valamiképpen elnézést kér azért, amibe magát keverte az óvatlan, bár sok szempontból parádés és nagyszerű szövegeléssel. Azoktól, akiknek nincs olyan kifinomult fülhallásuk, ami alkalmassá tesz a beszéd sok rétegének megértésére. Vannak itt egyszerű emberek is. Közben tételesen el kellett volna magyarázni, mi az, amiben „hazudott”, és miért. Miért mondta, hogy nem kormányzott? Tételesen el kellett volna számolnia. Ha kell, akkor órákon át, végkimerülésig. Arról is, hogy hova tűntek a pénzek: ki, mikor, mit, mennyit, és hogyan lopkodott. Titokban elmondott félbeszédekkel nem lehet megtisztulni. Mindegy, ő pillanatnyilag nem tehet mást, mint azt, hogy nem mond le. Nem engedhet a nyilaskás, gőzmagyar „szubkultúra”, hátán bevonuló Orbánnak. Az a demokrácia vége lenne, beláthatatlan időkre. Most a köztársasági elnök beszédére várunk. Ha nem szólítja vissza Orbánt, ha nem küldi el a picsába – ez lenne a legjobb, mert akkor mindenki azonnal értené, éppúgy, mint Gyurcsány szövegénk felszínét -, akkor alkalmatlan. Mindig szerettem Sólyom Lászlót, és tiszta szívemből becsültem nagyra eddigi életteljesítményéért, de ki kell mondani: alkalmatlan. Ahogy Orbán is, nyilvánvalóan. Gyurcsány is, bár vele kapcsolatban finomítanék: békeidőben alkalmatlan. De most háború van, és ha a másik oldal nem vonul vissza, akkor maradnia kell.

Nem vagyok biztos abban, hogy már holnap ki kell állni a Vörösmarty téren, de nem merem ezt kategorikusan kijelenteni, mert hátha tévedek.

2 megjegyzés:

  1. nagyrészt egyetértek veled.
    a kulcsfigura ma nem GyF, hanem OV. egy normális és vállalható jobboldal legfőbb gátja.

    a másik kulcsszereplő pedig nem a koala, hanem a fidesz vezérkar.
    nyilván hagyni fogják a pénteki tüntetés lefolytatását, de azt hiszem, hogy annak előőre kódolható sikertelensége (mármint hogy ettől nem fog lemondani a kormány) után válaszút elé kerülnek. a mögöttük álló támogatói kör, a mérsékeltek és a most hatalomhoz jutott nagyszámú polgármester igen gyorsan be fogja látni, hogy egy zavargások miatti gazdasági csődbe döntött országban NEKIK sem terem babér. Jól mondta Kósa Lajos, ha ezt igy folytatják tovább, tavasszal már mindenkit MINKET is (értsd a fideszeseket is) el fog zavarni a népharag.

    kell ez valakinek, kell itt valakinek 350-400 Ft-os euró, ugyanilyen árú benzin és kenyérár ?

    az embereket erről kellene felvilágositani, hogy érezzék mi is forog itt TÉNYLEGESEN kockán. az hogy GyF lemond vagy sem, az a legkevesebb.

    Viszont nem elvetendő forgatókönyv, ha a fidesz vezérkara szépen a háttérben előkészitene egy "királynő cserét", igy mindkét oldal beáldozhatná a vezérét és akkor nyugalom lehetne.

    VálaszTörlés
  2. bocsánat, az előbbit elfelejtettem aláirni
    Koós Miklós

    VálaszTörlés