Drága Zsolti! (Levél Bayer Zsoltnak)

A Magyar Nemzet nevű papír, amelynek mind a mai napig nem értem, hogyan lehetsz a munkatársa, tegnap olyasmit tett, ami még egy ilyen szélsőségesen polgári napilapnál is elképzelhetetlen volt: már a címlapon nyílt rasszista uszításba kezdett, amikor főcímben közölte, hogy „Cigányok lincseltek Olaszliszkán”. Azt gondolom, hogy polgárember ezután ezt a lapot nem veszi a kezébe. Aki meg bele ír, nem tekinthető újságírónak.
De ne legyünk naivak, nem egyszerűen csak velőtrázó gusztustalanság történt a szerkesztőségben. Hanem nagyon is pontos stratégiai ötletelés után a kijelölt dolgukat tették: azért készült a cím alatt pöffeszkedő pontosan kiszámított effektusokkal uszító riportféle, mert hátha a forradalmi ünnepségek előtt - pláne alatt - ki lehet még játszani a cigány-kártyát. Hátha úgy föl lehet piszkálni a sápadtarcúakat, hogy szerte az országban - netán Budapesten - bosszút állnak a szegény tanárember förtelmes meglincselésért, hátha be lehet indítani a szkinhedeket, és más vérbarom csoportokat, éppen úgy, ahogy hónapja a tévé székháza ellen. Abban a számotokra kétségbeejtő helyzetben, amikor már petyhül a „forradalom”, egyre nevetségesebbé és visszataszítóbbá válik a többség előtt. És egyre nyilvánvalóbbá, még Orbán előtt is, hogy Gyurcsány idén már nem nagyon látszik lapos dumákkal eltávolíthatónak. Hátha lesz valami, ami ismét lángba és erőszakba borítja az utcát, és ki lehet kaparni a jókora, mocskos gesztenyét. Mert már semmi nem drága.
Erről van szó, kedves Zsolt, te is tudod.
Nem az a bajom, hogy a ti amúgy is a háború előtti nyilas hangnemre emlékeztető nyomorúságos papírotok ilyesmiben részt vesz, hiszen mi a fenét várhattunk. Az se lett volna baj, ha mondjuk Lovas vagy Pilhál, vagy más szerencsétlenek veszik a bátorságot, hogy egy ilyen írásra még egy jó kis publicisztikával is ráerősítsenek. Ők már nem tudják, mit cselekszenek. Akkor se, amikor belemennek a szabadságharcosozásba, az amnesztiázásba, és más - szintén jól kiszámított - hibbantságokba. Hanem, hogy te, drága Zsolti.
Hogy ilyeneket merészelsz leírni Cigányliszka címmel: „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe se jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba. Ha időközben körbeállják az autónkat a cigányok, még inkább tapossunk bele a gázba. Akit még elütünk, annak peche van.”
Vagy: „Zéró tolerancia. Legyen ez a jelszó. A mi jogainkat ugyanis nem fogja senki megvédeni. Csak mi. És ha Olaszliszkán ezt is megússzák a cigány lincselők, akkor velünk van baj. Óriási baj. Akkor velünk már bármit meg lehet tenni.”
Drága Zsolti, te itt uszítasz. Ez Tomcat hangja - biztosan jó barátod. Bizony. A tévé székháza előtt még pontosan tudtad, hogy nem szabadna dobálni a rendőröket. Legalábbis erről tanúskodott az a félmondatod, ami átjött a napokig uszító „Hír” tévén, mielőtt lekeveredtél, hiszen nem illettél bele a stratégiai koncepcióba. Elfelejtettek szólni, hogy mi van. Most szóltak.
Zsolti - komolyan elsírom magam -, te valaha tudtad, mit cselekszel, tudtad, mi az emberség, tudtad, hogy semmiféle cél nem szentesíthet ennyire aljas eszközöket. Tudtad, milyen hatalmunk van, hogy milyen ereje van a szónak. Tudtad, hogy egyetlen mondatunk elég ahhoz, hogy emberekben akár gyilkos indulatok is kéljenek. Vagy az eszedet vesztetted el, vagy a felelős újságírói tisztességedet. Semmi baj, ha politikusokat mocskolsz, még az se, ha egy kormány ellen uszítasz. De csak a bőrszínük alapján megkülönböztethető emberek ellen nem lehet. Soha, Zsolti. Soha.
Ha egyetlen-egy cigányt megölnek ebben az országban, ha egy kitörő zavargásban egyetlen egy „magyar” áldozatul esik, akkor te bűnrészes leszel, fölbujtó, és ha megszakad a szívem, akkor is azt fogom majd mondani, hogy felelősségre kell vonni. Hiába magyarázod aztán, amit írtál. Nekem hiába. Én ismerlek.
Egyszer, nagyon régen, amikor még ő is a barátom volt, hazajött a Kárpátaljáról Bencsik András, és azt mesélte nekem, hogy az ottani lapok sorai közül a halál néz ki, bele a szemébe. Nagyon plasztikus, kiváló kép volt, méltó András tehetségéhez. Most ezt éreztem, amikor olvastalak. A halál néz ki belőled Zsolti.
Ha valaki meg akar ölni ezért az írásodért, szólj, tudod a számomat. El foglak bújtatni. Ne bízz azokban, akik a tettestársaid. Nekik az az érdekük, hogy téged verjenek agyon, és lehetőleg a cigányok. Hátha akkor beindulnak a rajongóid, mert jó ám egy mártír a forradalomban. Majd cserébe utcát neveznek el rólad. A faludban.
Elbújtatlak, ha kergetnek. Tudd, hogy ma én vagyok az egyetlen ember, aki ezt megteszi érted. (Népszava)