A bringás

A bringás fiamnak valahogy az lett a mániája, hogy nem szabad a földhöz érni, mert.
De sose bírta megmagyarázni. Mondott mindenfélét a földpárákról meg az erőterekről, meg hogy az emberen és az emberben is vannak olyanok, és nem nagyon férnek össze. Hiába mondtam, hogy egyrészt házban élünk, padlón, másrészt cipőben, és még zokni is van ott, azt mondta, nem értem én az egészet. Görkorcsolyával kezdte, összeszántotta a padlót, olyan már az egész, mintha valaki kísérletezne, és arra lenne kíváncsi, merre járkál egy lakásban egy ember, vannak-e teljesen fölös, sohase használt terek. De egyszercsak azt mondta, nem elég, túl közel van a talpa.
Hozott egy bringát, összetört mindent, az ajtókat, a virágokat, alig maradt bútor sérületlen. Pedig bringás zseni. Képes úgy megfordulni, hogy mellső kerekét fölemeli, lendül egyet, képes úgy pisálni a kicsi klotyóban, hogy le se száll, egy órát is elbeszélget a konyhában, támasztás nélkül, úgy hogy a lábával nem érinti a földet, de még csak nem is remeg a bringa. De mégis kínos az egész, nem lehet így élni. Mondtam neki, hogy egy éve tűröm már, mi lenne, ha valami mást próbálna. Azt mondta, értsem meg, irtózik a föld érintésétől, nincs az a hatalom, ami rávenné, hogy egy percnél tovább a földön járjon.
Adtam neki egy pofont. Leesett a bicikliről. Az ölembe vettem, kivittem a kertbe, levettem róla a görkorcsolyáját, megint kapott két pofont és leállítottam egy fa alá, ahol fű se nő. Megpróbált elfutni, de kapott három pofont, zokogva, nyüszítve, mint aki parázson áll, úgy maradt ott.
Na, most lépj! De nem mozdult. Belerúgtam, de úgy maradt. Megpróbáltam lökni, cibálni, de nem mozdult. Sírt.
Odaragadt, azt mondta. És tényleg nem mozdult. Odaragadt. Leültem és néztem, de alig láttam, mert könnyezett a szemem. Aztán azt mondtam neki, hogy akarjon.
Mit? Lebegni, akarj lebegni.
Láttam, hogy akar. Már nem sírt. Behunyt szemmel akart. Előbb vinnyogott, aztán egyre halkabb lett, már csak dünnyögött, morgott, valahonnan nagyon mélyről. A hasából, vagy a talpából.
És egyszercsak elemelkedett.
Mondtam, hogy jó, akkor most beviszlek.Tegnap minden ablak kitört, nem maradt ép váza, csésze, semmi. Nem tud még megállni, ha egyszer elindul. De boldog.