vasárnap, február 05, 2006

Minden bizonnyal


Ötzi minden bizonnyal impotens volt. Erre a meglepő eredményre az olasz tudós, DNA-kutató Franco Rollo jutott. Ez alátámasztja azt az elképzelést, hogy a jégből kiolvasztott ötezer éves ember kevéssé volt szociálisan érzékeny és kívülállónak számított - jelentette az Ansa hírügynökség.
Mindigis utáltam, hogy holt embereket közszemlére tesznek, valamiféle tudományos érdekre hivatkozva. Ez még csak rendben lenne, ha folyóiratokban tudósok értekeznének arról, mi mindent tudtak meg a szerencsétlen összeszáradt, megfagyott, vagy az oxigénhiánytól konzerválódott emberi test vizsgálatából. Azt is megértem, ha ennek egy része átszivárog az igényesebb és az igénytelenebb lapokba. Ne de kinek van joga ahhoz, hogy olyan megállapítást közzé adjon, hogy bárki impotens lehetett? Pláne, hogy az is kiderül a szakértésből, hogy ez már akkor is akkora szégyen volt, hogy kitaszítással járt.
Sok olyan embert ismerek, aki szociálisan érzékeny, és éppen ezért kívülálló, magányosan él, viszont egyáltalán nem impotens. Hülyeség azt hinni, hogy csak az a normális ember, aki mindig valamiféle csoportba tagozódik, és az éppen érvényes hierarchiában keres magának helyet. Tudom, hogy túlzásnak tűnik, de egy ötezer éves halottnak ugyanolyan tapintat, sőt személyiségi jogvédelem jár, mint egy egynapos hullának. Szerintem. Bár az az érzésem, hogy én csak egy szociálisan túlérzékeny kívülálló vagyok. Társadalmi hatásomat tekintve pedig: bizony impotens.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése