Mekkoraság

A héten a legjobb - nem magánéleti - esemény az volt az életemben, hogy elmentem az Alexandrába egy Cselényi Béla estre. Ahol ráadásul Selmeczi György is mesélt, valamint előadta Béla néhány megdalosított versét. A beszélgetést Kőrössi P. József (KPJ) vezette. Béla persze föl is olvasott. Nagyon jó volt. Pontosan az jött ki, amit vártam: egy csodás életű, humorral és megkapó életszeretettel torkig töltött óriási költő, akit szerencsére pontosan értett a közönség, hiszen - mint általában ilyenkor - azok jöttek el, akik a barátai, vagy nagyra becsülik. Nem csagyon értem, hogy a tömegek miért nem ismerik még Cselényi Bélát, és például miért nem tanítják az iskolában. Ezt egészen komolyan mondom. Ha van költészet, ami közelebb vinné az ifjakat az olvasáshoz, mert azonnal bele lehet szeretni, az Béláé.
Másnap fölhívott KPJ. Aggódott, mert szerinte ijesztően lefogytam. Már mások is mondták. Akárhogy is nézem: már több mint huszonöt kiló tűnt el rólam. És ehhez még nyúzott az arcom is. Csakhogy ebben az a fura, hogy még mindig, mondjuk huszonöt kilóval vagyok több, mint ami egészséges lenne. De legalább tizenhárommal. Ez egészen pontosan annyit jelent, hogy meddig élek, és meddig egészségesen. Ha nem jön valami közbe. Szokott, de vegyük úgy, hogy nem jön. Félő persze, hogy hozzám tartozik a mekkoraság. Vagyis: ha egészséges méretet öltök, akkor az már nem én vagyok. Kata például kifejezetten aggódik emiatt. Mondta, hogy most már hagyjam abba. Mintha tennék érte valamit is. Persze attól fél, hogy valami belső féreg foga rág. Nem lepődnék meg, ha hamarosan elzavarna orvoshoz.
Ma nagyon jól ébredtünk - azt leszámítva, hogy Kata beteg, megfázott, de nagyon -, aztán elvittem dolgozni, aztán kijöttem Tahiba. Egész délelőtt takarítottam, pakoltam. Nemsokára lesz két teljesen üres szobám, amit majd meszelhetek, csiszolhatom a padlót. Rájuk fér. Aztán elmentem Milosért. Nagyon aranyos volt, mert éppen ébredés után értem oda. Elmentünk egy áruházba gumicsizmát venni, mert valahol elvesztettem a régit, amit nem is értek. De nem kaptunk. Viszont rájöttem, hogy nagyon veszedelmes bizonyos áruházakba járni, föltéve, hogy ott már vettem neki valami játékot, mert azonnal úgy érzi, hogy az jár neki. Aztán persze járt. Meg vettem két mesefilmet is, mert Katától kaptam egy DVD-lejátszót, ami hónapok óta hiányzott a háztartásból. Itthon öt perc alatt sikerült is beindítani. Milos beült egy sámlira a fűtőtest mellé, és onnan nézte az új toméjerryket. Mivel nem hoztam elemet a DVD távirányítójába, csak angolul mentek a filmek, de ez egyáltalán nem zavarta. Sőt még a szokásosnál is nagyobb figyelemmel volt. Néha kénytelen voltam odamenni hozzá, és megöleltem, annyira aranyos volt. Most az van, hogy holnap veszek ugyan elemet a távirányítóba, de megpróbálom rávenni, hogy a filmeket angol nyelven nézze, illetve hallgassa, mert például folyamatosan ismételgette az angol szavakat, sőt, kisebb mondatokat is. Azt hiszem, ez nyereség lenne. (Kikértem Kata tanácsát - aki angoltanárnő -, egyetértett. Saci például azért tanulta meg egy csomó tengeri állat nevét angolul, mert csak angolul volt meg a Nemo. Most olvastam, hogy Romániában a szülők erősen tiltakoznak a rajzfilmek szinkronizálása ellen. Alighanem igazuk lehet.)