A zongorista és a szar

Január 14. (szombat) Érdekes ez a betegség: hol egészen jól vagyok, hol meg összeomlok. Az egyik órában magyarázom Katának, hogy most már érzem, azonnal jól leszek, sőt máris, aztán fél óra múlva rám jön egy olyan köhögőroham, hogy szinte megfulladok. Ő meg gúnyolódik. Joggal, de szeretettel, persze.
Az legalább jó volt, biztos jót tett, hogy ma tizenegyig aludtam. Tegnap megnéztük A zongorista című filmet - Wladyslaw Szpilman zongorista története, ahogy Varsóban bujkálva túlélte a zsidóüldözést és a háborút. Roman Polanski Arany Pálmát kapott, a film meg még három Oscart is. Valamiért nem láttuk akkor, amikor mozikban vetítették. Erősen fegyelmezettek voltunk, de végignéztük, hiszen érdeklődve vártuk, hogy majdcsak kijön valami katartikus belőle. Hát nem jött. Az volt a baj vele, hogy tele volt közhellyel, minden kiszámítható, és ettől unalmas. Nagyon nehéz lehet persze erről a témáról úgy beszélni, hogy egy rendező ne essen ebbe a csapdába, de persze Polanskitól ez elvárható lenne. Az nem mentség, hogy, hogy egy életrajzi regény alapján készült filmben ragaszkodni kell bizonyos elemekhez. A művészet tükrözött valóság, sajnos.
Az a baj, hogy a művészetben, hatás dolgában ez kotraproduktív. Az mégiscsak túlzás, ha minden jelenetnél előre mondjuk, mi lesz a vége, mi lesz a tanulsága, és sose tévedünk.Ha bizonyos, nagyon fontos témákról unalmasan, egyenesen megengedhetetlenül közhelyesen beszélünk, és ezt még ráadásul kényszeresen díjazzák is az arra hivatottak, akkor az visszahat a téma fogadására is. Végülis jöhetnek olyan, újabb generációk, amelyek azért nem érdeklődnek majd az emberiség legsúlyosabb történetei iránt, mert a második-harmadik film után „uncsinak” találják az egészet. Kár lenne. Én értem, hogy évente kell pár ezer filmet csinálni, mert ez egy önmozgató iparág, de néha meg lehetne állni, egy pillanatra. Nyilvánvaló, hogy a tömegtermelés tudatosan gyártja és ömleszti ránk a szart. Erre nincs jobb szó. Trágya. Amúgy tápláló, de jobb, ha az ember távol tartja magát tőle. Mert a romlást táplálja, semmi mást.
De néha, minden századik vagy legalább ezredik film esetében létre lehetne hozni egy olyan mechanizmust, ami legalább megpróbálná garantálni, hogy érték, netán valóságos csoda születhet. Ennél többet nem kivánhatunk.Ma tulajdonképpen egész nap feküdtem, de nem mondhatnám, hogy jobban lennék. Ha ez holnap is így lesz, lassan megvilágosodom, és elmegyek orvoshoz. Hülyén jönne ki, ha egy megfázásba belepusztulnék.