Meddig rontja?

Január 27. (péntek) Egészen jól vagyok. Most már csak valami tavaszféle kellene, hogy kirittyenjek én is. Olvasom az ÉS-ben Szabó István történetét, és az az érdekes, hogy nagyon megráz. Ha semmi más nem marad fönn a szocializmus bűneiből, csak ez a besúgórendszer dokumentációja, az bőven elég ahhoz, hogy a pokolra kívánjuk az egészet. Emberek tömegeit nyomorították meg, vagy adtak lehetőséget arra, hogy a nyomorultság emberek tömegeinek okozzon károkat. Én is egyetértek azzal, hogy szembe kell nézni a múlttal, de talán mégse így, havi-heti adagolással. Most ugyanis nem a múlt szemébe nézegetünk, hanem egyes emberekébe. Nem biztos, hogy szerencsés ez a szemezgető vizsgálódás. Persze, nagyon fontos információ Szabó Istvánról, a büszkeségünkről, a nemzet valóságos kincséről az, hogy valaha jelentgetett, meg az is, hogy miképpen tudja magát megvédeni, meg nagyon jól el tudunk majd gondolkodni azon, hogy a filmjeiben ez hogyan tükröződik, hiszen tulajdonképpen állandóan a hatalom és az ember viszonyáról beszél… Na de meddig tart ez még? Meddig rontja meg a múlt ezt a rendszert is? Már annyi év telt el a rendszerváltás óta, mint amennyi 1945 és a kádári konszolidáció (hatvanas évek eleje) között. Ideje lenne lezárni ezt a dolgot. Éppen azért, hogy megbékéljünk. És úgy lenne tisztességes, ha mondjuk egy hónap alatt túl lennénk az egész sokkon. Mert ha ez így megy tovább, akkor még tizenöt évig szembesülgetünk. A legigazságtalanabb az, hogy csak a beszervezettek állnak a szégyenfalhoz. Úgy lenne tisztességes, ha például Szabó István esetében az összes beszervező, tartótiszt, kitalátor, pláne a volt politikusok, az egész rendszer fönntartó csapata köteles lenne ilyenkor válaszolni a kérdéseinkre. Mert akárhogy nézem Szabó István történetében nem Szabó István a főszereplő, pláne nem ő a rendező. Már csak azért is, mert azzal, hogy megszégyenítünk többé-kevésbé áldozattá lett embereket - akiknek persze lettek áldozataik -, nem vesszük el örökre a besúgó kedvet. És főleg a zsaroló kedvet. Pedig azt hiszem, a múlt föltárásának egyetlen igazi értelme az lenne, ha ezzel le tudnánk szoktatni a hatalmat éppen birtokló embereket arról, hogy a hatalmat zsarolva megszerzett és újabb zsarolásra alkalmas információk iparszerű használatára építsék. Azért, mert ezután tudniuk kellene, hogy ha kiderül, a nyilvánosság előtt kell felelniük. Hát bizony én a jelét nem látom annak, hogy egy ilyen értelmes cél irányába megyünk.